„El fogja tenni! EL – FOGJA – TENNI!” – figyelek fel a pánikszerű kiáltásra a B-középben a DAC-Slovanon. Nincs idő elrakni, már viszik is… vajon mi lehetett nála? Pirotechnika? Üveg? Kés? Fegyver? Nem! Végül kiderül: csupán egy magyar zászló. Gyorsított eljárás, ítélet – féléves eltiltás DAC-meccsekről…

Sokan beszélhetnének ilyen és hasonló értelmetlen büntetésekről, de sajnos ilyen a törvény. Arra a törvényre utalok, ami azután született, hogy a DAC visszakerült az élvonalba. Piros-fehér-zöldbe öltözött a lelátó és zengett a Ria-Ria-Hungária. Az előbbivel az állam tudott mit kezdeni, az utóbbival (még) nem. 2014 januárjában érvénybe lépett a Nyilvános sportesemények szervezéséről szóló törvény. Ez kimondja, hogy tilos a sporteseményen idegen országok szimbólumait használni, ha azok a közrend megzavarásához vezethetnek. Kérdéses, hogy Dunaszerdahelyen, ahol „magyarul énekelünk, egész ország ellenünk” vajon egy magyar zászló alkalmas-e a közrend megzavarására? Nem hinném. A törvény viszont erre is gondol, ugyanis kiemelt sporteseményekkor elmarad a közrend megzavarása, mint feltétel. Egyszerűen tilos bevinni az „idegen” zászlót. Nincs apelláta, ahogy a DAC-Slovanon sem volt.

Történik mindez a 21. században, Európa szívében, az Európai unióban. Így fordulhat elő, hogy hiába egyenlő minden tagország, a Fortuna Ligában tilos más EU-s tagállam zászlójának behozatala, lengetése, kifeszítése, stb. A szurkoló viszont feltalálja magát: vannak trikolór lufik, csillogós papírok, pólók és más megoldások. Mindez nem változtat a lényegen: a szurkoló nem szabad.

Úgy vélem, hogy a hétvégén példát mutattunk szurkolásból. Rácsodálkozott a szerdahelyi magyar szurkolásra nemcsak Szlovákia, de Magyarország is. Tudtuk buzdítani a csapatot, úgy ahogy kell. Jó volt a DAC-nak szurkolni, jó volt magyarnak lenni. Több volt ez egy snassz szurkolásnál, hitvallás volt ez a javából. Már csak az említett törvénnyel kellene kezdeni valamit, hogy tényleg szabadon szurkolhassunk. Mindent bele!

Hajrá DAC!

JUDr. Nagy Dávid