„Gyere Egérke, gyere kicsi lány!” – zengenek fülemben a felejthetetlen Vitray Tamás szavai. Majd becsukom szemem és látom, ahogy a vízipólósaink egymás után háromszor ugranak a bearanyozott medencébe. Végül (a teljesség igénye nélkül) a kajakosainkon, kard és tőrvívó csapatainkon keresztül gondolataimban eljutok Hosszú Katinkáig, aki mindig nyer és mindent visz. Közben könnybe lábad a szemem… jó érzés.

Jó dolog magyarnak lenni, csak nem mindig könnyű. Határon túliként napi szinten megvívjuk kisebb nagyon csatáinkat, hogy nyelvünkben és identitásunkban megmaradjunk. Hogy miért tesszük? Azért, mert kisebbségben élni állandó küzdelmet jelent, hogy megőrizzük és továbbadjuk őseink hagyatékát. Az ember ezen az úton gyakran meginog. Ilyenkor jól jön a közösségi sikerélmény. A siker az, ami összehozza a nemzetet és erőt ad a folytatáshoz. A siker építi a közösséget. Mi magyarok nem vagyunk híján a sikereinknek: legyen az történelem, tudomány, technika, irodalom, művészet vagy épp a sport. Van mire és van kikre büszkének lennünk.

Az olimpia is egy ilyen erősítő elem. Négyévente bizonyítjuk, hogy egy világviszonylatban számában kis nemzet, felemelkedhet a legnagyobbak közé. A mi sikerünk ez. Igen, a miénk, minden magyaré. Úgy, mint a budapesti olimpia is a mienk lett volna. Nem lebecsülve a pénz értékét ki kell jelenteni, hogy ez a projekt sokkal több volt holmi beruházásoknál, papírra vetett számoknál.  Ez a projekt megszilárdította volna Budapest helyét a világtérképen. Ami viszont még ennél is fontosabb: ez a projekt megerősített volna minket magyarokat.

Elmarad viszont a népünnep. A büszkeség helyét lelkünkben a szomorúság és meggubbaszkodás tölti be. Az önös érdek erősebb volt a nemzetinél. A politikai karrier utáni vágy kihasználta és megerőszakolta mindazt, amire már most büszkék voltunk és még mennyire büszkék lehettünk volna. Az egészben talán a legelszomorítóbb az, hogy ez a következő politikai generáció műve volt. Így hát mi határon túliak már most gyaníthatjuk, hogy kik azok, akik a jövőben csak alig 10 millió magyart szeretnének képviselni. Közben könnybe lábad a szemem…, de ez most nem jó érzés.

Dr. Nagy Dávid