A legutóbbi helyhatósági, ill. megyei választások eredménye kimutatta, hogy a független képviselők virágkorukat élik. Nagy trend manapság független politikusnak lenni. Sok barátom éppen ilyen formában képviseli a választóit. Nem is szeretnék ezzel a cikkel senkit bántani, csak már egy ideje érdekel, hogy valójában ki is a független képviselő? Lehete-e valaki független?

A demokrácia, aminél jobb kormányzási formát még mindig nem ismerünk (Churchill után szabadon), alapja a többségi döntéshozatal. Többségi szavazatot kell tehát elérni ahhoz, hogy érvényesüljön a program, elképzelés. Ez függetlenként meglehetősen nehéz. Ezért egyre gyakoribb jelenség, hogy a független képviselők a testületben szövetkeznek – klubokat hoznak létre. Ilyen például Érsekújvárban a „Za Nové Zámky – Érsekújvárért” klub, vagy a megyei választások során a komáromi „Fecskék”. Viszont, ha már szövetkezni kell, akkor ez azt jelenteni, hogy alkalmazkodni kell a másikhoz. Kompromisszumokat kell kötni, tehát egy közös fundamentum mellett valamiből engedni, vagy módosítani. Akárcsak egy pártban. Kijelenthetjük tehát, hogy a választások után rendre pártosodnak a függetlenek. A szavazások során látni is, hogy tömbként szavaznak. Oda a függetlenség.

Vannak viszont magányos farkasok is; akik megtartják a tényleges független státuszt. Számukra viszont nem marad más, mint az örökös kritika. Konstruktív munkát magányosan szinte lehetetlen végezni a többségi demokráciában. Így kérdéses, hogy a magányos farkas függetleneket valójában mi vezéreli, amikor jelöltetik magukat a testületbe. Tényleges eredményeket, vagy programjuk megvalósítását ugyanis egyedül elérni nem tudják.

A függetlenség a rendszerváltás utáni politikumból való menekülés eredménye, amit megértek. Köszönhető ez a kilencvenes évek nagy öregjeinek, akik közül sokan még ma is pozícióban vannak. Így hát először a pártokon belül kellene ténylegesen megújulni és rendezni a sorokat. Mindaddig marad a bizonytalan függetlenség és ámítás.

Nagy Dávid