Hosszú forró nyár… énekeli Zalatnay Cini a rádióban, és mennyire igaza van. Mondjuk úgy, hogy nem fáztunk idén nyáron. A nagy forróság valahogy rányomta a bélyeget a kampányokra is, hiszen inkább a csönd jellemző most a városra, mintsem a választási láz. Jön még a vihar…? A hosszú forróság hatással volt az írásaimra is. Úgy döntöttem ugyanis, hogy írás helyett inkább a családdal foglalkozom. Nem bántam meg. Bevallom viszont, hogy már hiányzott…

A forróságnál maradva az idei nyár legégetőbb témáiból szemezgetnék és fűznék hozzájuk pár gondolatot. Kezdjük is a mozival. Megújult a Béke Mozi. Előbb új belsőt és technikát kapott; most pedig kívülről szépítettük meg. A felújításoknak meg is lett az eredménye. A hivatalos statisztikák szerint 2015-2017 között 53%-al nőtt a mozi látogatottsága, 51%-al a bevétel és 20%-al a vetítések száma. A komoly számoknak meg lett az eredménye: országosan 6. leglátogatottabb mozi a mienk. Az eredmények viszont vonzzák az akadékoskodókat. Mivel a kivitelező cég késett a leadással, ezért a város az ezzel járó büntetést beszámolta és annyival kevesebbet fizetett ki. Mondhatni a város megspórolt több mint százezer eurót. Ennek ellenére akadtak kollégák, akik szívesebben látták volna, ha kifizetjük ezt az összeget is. Pedig a képviselői eskü úgy szól, hogy a város érdekeit védjük. Érthetetlen…

Jól is jön ez a pénz, hiszen van mit fizetni. Egy a múltból megörökölt pert veszített el a város. Történt jó pár évvel ezelőtt, hogy a város elárverezte a „Holota házat”, aztán a végén a sikeres vevő állítólag sem házat, sem a pénzét vissza nem kapta. Így 700.000 euróval lett könnyebb a kassza, de az épület a városé maradt.

Ennek ellenére jól állunk anyagilag és évről évre jobb helyen zárjuk a gazdasági rangsorokat. Ezért jut anyagi keret a sport csapataink támogatására is. A sport támogatása minden önkormányzat számára óriási teher. Ennek orvosolására a kormánynak kellene kidolgoznia egy központi megoldást. Léteznek jó, követendő modellek a szomszédban (TAO). Addig viszont nekünk kell megvívni csatáinkat, hogy mentsük a menthetőt. Legutóbb sajnos nem sikerült, így tovább gyarapodnak a kérdőjelek az érsekújvári csapatok körül. Egy szavazaton múlt…

Kívánok mindehhez jó egészséget!

JUDr. Nagy Dávid

Érsekújvár alpolgármestere